Intézetünk története- A régmúlttól napjainkig

A régmúlt

Az intézetünk ősének tekinthető József főhercegről elnevezett tüdőbeteg katonák otthona, a "K.u.K. Erzhr. Josef Heilstaette für Lungenkranken Soldaten, Budakeszi" - ahogyan egy korabeli intézeti fejbélyegző lenyomata is tanúsítja - 1918. május 1-én nyitotta meg kapuit.

Az ünnepélyes megnyitásról csak egy korabeli képeslap "díszkapus bejárata" tanúskodik, amelyet - szóbeszéd szerint - az itt ápolt katonák készítettek az intézmény felavatására érkező díszvendégek fogadására.

Hivatalosnak tekinthető dokumentum a magyar királyi honvédség "Kisközlöny"-ének 1918. szeptemberi száma, ebben olvashatunk a tüdőbeteg katonák otthonának megnyittatásáról. A rendelet 36 tiszti és 250 legénységi férőhelyről x/ tesz említést.

A Tüdőbeteg katonák otthonaelnevezés a korszak politikai viharait tükrözve a két világháború között több változáson esett át (Fodor József Szanatórium- Budakeszi Tüdőszanatórium stb. Honvéd Szanatórium stb.).

Az intézet környéke - Budapest tüdeje

Az otthont Budapest-Budakeszi határába telepítették, mintegy 2 km távolságra Mátyás király egykori kedvenc vadászterületétől.

A táj szépsége nemcsak az otthon megálmodóit, de korábbi korok képviselőit is elbűvölték. A régi fővárosiak is szívesen keresték fel a vidéket. Már 1796-tól "fijáker kotsisok" szállították hétvégeken a jó levegőre vágyó városiakat - később lóvasúttal és gyalogosan lehetett megközelíteni a környék kisvendéglőit.

A Budapest tüdejének is nevezett terület jellegzetes növényvilággal rendelkezik:

cser-tölgyes,gyertyános-tölgyes,bükkerdő váltakozása ad otthont az igen gazdag madárvilágnak (- amely sajnálatos módon a tarvágások következtében az utóbbi időben ugyancsak megritkult - de emlékét még a híres Makkosi rét évszázados fái őrzik.)

A  hely kiválasztása bölcs elmére utal: a gazdag fauna, a pavilonok dél-nyugati tájolása, a nyitott-félig fedett kúrafolyosók X/ teretengedtek a napfénynek, a jó klimatikus viszonyok jó esélyt nyújtottak a gyógyulásra váró tbc-s  betegeknek.

A kezdet: az első világháborút követő korszak:

Az intézet alapítása idején országos probléma volt a tüdő tbc elleni küzdelem, amelyben nemcsak a lakosság - de a frontról hazatérő sebesült katonák is érintettek voltak.  A kor szociális intézkedései közé tartoztak a rokkant katonák hasznos munkával való ellátása - amely a mai szemmel a rehabilitáció részeként munkaterápiának X / is tekinthető.

A sorozatos névváltozások a kor egészségügyi - részben szociális - követelményeit is tükrözték. Jó 50 éven keresztül az intézet katonai fennhatóság alatt állt. A második világháborút követően 2 évig még szovjet hadikórházként is működő intézmény 1950-ben - igen siralmas állapotban - 330 ággyal végleg átkerült a Honvédelmi Minisztériumtól a Népjóléti Minisztérium fennhatósága alá,
dr.Euler Ödön vezetésével. Ez idő tájt az intézet változatlanul a tbc elleni küzdelem színtere volt.

A második világháború utáni korszak:

A második világháborút követően a tüdő tbc mellett az extrapulmonális tbc ugyancsak felszámolásra várt.

1952-től Dr. Riskó Tibor  nevével fémjelzett időszak jelentős változásokat hozott az intézet életében. A irányítása alá került intézményben nagy lelkesedéssel fogott hozzá az extrapulmonális tuberkulózis eredményes gyógyításához szükséges - a kor követelményeinek megfelelő - korszerű  műtők, diagnosztikai egységek (rtg, bakter.-, kórszövettani labor, kisállat laboratórium) kialakításához, megteremtéséhez.

Ezen időszak megoldandó szociális problémái között jelentkezett újból a kérdés: mit kezdjen az ország a szakmanélküli rokkantak seregével? A munkába állás problematikája belopódzott az intézet falai közé: 1952-ben megindult - mint foglalkozási rehabilitáció - a műszerészképzés. 1952 és 1987 között 800 tbc-s és mozgássérült beteg kapott általános műszerész oklevelet.

Az intézet helyet adott a nővérképzésnek is, mely nemcsak országosan, de az intézet állandó nővérhiányán is segített. Még ma is dolgoznak az intézetben olyan munkatársak, akik itt szerezték meg szakképesítésüket.

Az eredményes tbc elleni küzdelemnek köszönhető, hogy fokozatosan alakult át az intézet profilja: a pulmonológiai ágyakat - az országban egyedülállóként - önálló paraplég osztály (1961-) váltotta fel.

1966-tól már Dr.Borsay János igazgatása alatt folytatódott ez a folyamat: az igényekhez alkalmazkodó átalakulás. 1969-re  a scoliosisos gyerekosztály - mely bentlakásos oktatási lehetőséggel bírt; 1972-re a hemiplég  betegek osztálya, 1975-re az önálló ortopédiai, továbbá a krónikus csont-izületi gennyedések gyógyitására speciálizálódott szeptikus mozgásszervi rehabilitációs osztály, majd - a sokak által elutasított érszűkületes betegek- amputációs osztálya kezdte meg működését.

A korábban - 1971-ben - alakult kis ortopéd-műhelyt 1975-re jelentős mértékben fejlesztette.

Országos intézetté válás időszaka

A teljes profilváltás, a mozgásszervi rehabilitáció felvállalása 1975 decemberére gyakorlatilag már megtörtént, az országos intézetként való elnevezés már csupán formainak tekinthető.

Már mint országos intézet vállaltuk fel  a posttraumás majd 1979-től a koponya- agysérült betegek rehabilitációját. 1987-től az országban elsőként lymphoedema kezelésére szakosodott labor kezdte meg működését.

Dr.Kullmann Lajos igazgatása alatt (1991-2006) az intézet a rehabilitációs szakorvosképzés, továbbképzés elismert központja lett, mindezek mellett folyamatosan segítettük a társszakmák (fizioterápeuták, gyógypedagógusok, orvos-biológiai szakmérnökök, szociális munkások stb.) képzését az oktató intézetekkel együttműködve.

Nemcsak országosan - de nemzetközi viszonylatban is ismert szakmai intézménnyé lettünk;ezen időszak alatt aktívan részt vállalt az intézet nemzetközi (WHO, UEMS) és hazai szervezetek rehabilitációra irányuló munkálataiban, különböző osztályozási módszerek (FIM, ICF, FNO, QOL stb.) hazai alkalmazásában, a különböző mérési módszerek oktatásában.

Országos intézetként további feladatot jelentett a rehabilitáció szakmai irányítása: módszertani levelekkel, az ország különböző pontjain létesülő rehabilitációs osztályok kialakitásánál  segédkeztünk.

Fennállásunk óta helyet adtunk a Rehabilitációs Szakmai Kollégiumnak, valamint az időközben megalakult Magyar Rehabilitációs Társaságnak - jelenlegi nevén az Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Magyarországi Társaságának - is.

Új korszak

A korábbi pavilonrendszerben működő részlegek már nem szolgálták a korszerű követelményeket, a gazdaságos betegellátáshoz új épület szükséges.
A különálló osztályoknak szükségük van a központi betegellátó egységek könnyű elérésére (műtők, tornaterem, aquaterápia, fizikoterápia, ambulancia, szolgáltató részlegek).

2000-ben került sor az új épület alapkőletételre. Ezzel a pavilonrendszer támasztotta nehézségek elhárultak. Változatlanul szép környezetben, XX/ az új épület nyújtotta kulturált körülmények között, jól képzett team tagokkal végezzük betegeink komplex rehabilitációját.

Felhasznált irodalom:

Tarjányi István: Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet története. I.köt. Budapest: Kézirat,1987.

Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Jubileumi évkönyve, Budapest,1995.

X/ A korabeli fotók a Hadtörténelmi Levéltár szívességéből kerültek közlésre.

XX/ a fotót ifj. Laczkó-Magyar György készítette.

Az összeállítást a fenti hivatkozások alapján Almásyné Kovács Éva készítette.