-->
Dr. Till Attila (1957 - 2017)
Emlékülés az OORI-ban április 5-én.
Az elmúlt évben elhunyt egykori vezető munkatársaink közül a legváratlanabbul Till Attila kollégánk távozott közülünk. Az Amputációs Sebészeti Osztályunk volt főorvosára emlékező tudományos ülésen megszólaltak szakemberek, köztük a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinika onkológiai profilvezetője, kiemelve Attila érdemeit a radikális végtagi műtétekben; az Ortoprofil cég igazgatója, ugyanezt hangsúlyozva a modern protetikai ellátásokban. De ugyanilyen érdekesek voltak az OORI, illetve az utolsó tatai-tatabányai munkahelyi vezetők visszaemlékezései a lelkes és hozzáértő rehabilitációs és kórházi menedzserre. Végül az emberi, családi és művészi erényeket bemutató életrajzi előadás illetve video vetítés tette teljessé az emlékezést, melynek személyes hangvétele mindvégig átsugárzott mindenki mondandóján. Ennek jellemzésére szolgáljon néhány részlet dr. Klauber Andrásnak a Rehabilitáció c. lap tavalyi decemberi számában megjelent írásából:
„Mi érhet föl a közös emlékek, együtt átélt nehéz órák, viták, megbékélések, érzelmek kincsével.” (Antoine de Saint Exupéry). Az eltűnt bajtársakat nem pótolja senki és semmi. Mert számomra Attila nemcsak kolléga volt és barát, hanem valódi bajtárs a mindennapokban, bajtárs a munkahelyen, bajtárs a betegségben. Vége a vele való találkozásoknak, az időnkénti balatoni halászléevésnek, és vége a környezetünk őszinte, megértő kibeszélgetéseinek is.
Ő valódi orvos lett, sebész, amit nála nemcsak a szakvizsgapapír megléte jelentett. Különleges kézügyességgel lett megáldva (ki látta az ő speciális csomózási technikáját?). Neki valódi betegekkel kellett megküzdenie a mindennapokban, komoly és azonnali döntéseket meghozó területről érkezett hozzánk. Annak ellenére, hogy más területen szocializálódott, azonnal ráérzett a valódi rehabilitáció lényegére, meglátta magát az embert a fogyatékosság mögött. És tudta, hogyan kell valakit a saját, hosszú távú érdekében rávenni arra, amit nem szívesen tesz (pl. a mozgás, a dohányzásról való leszokás, stb.). Valódi menedzsere lett a betegeinek.
- Különleges kézügyességű, művész hajlamokkal megáldott ember volt. Emlékezzünk csak az intézeti ebédlő falára általa készített festményre, ami az eredetileg oda tervezett akvárium helyett készült. Kézügyességének, konstruktív gondolkodásának és művészi hajlamának köszönhetően volt képes az olyan műtétek megtervezésére, kivitelezésére, aminek eredményeként az ujjakat külön mozgatható felső végtag protézis viselésére lett alkalmas a rászoruló (gondolom az anyagiak miatt történt csak igen kevés ilyen beavatkozás).
- Jó előadó volt. Emlékszünk az ő FNO előadásaira. Ez talán a legszárazabb téma a rehabilitációban, amit ő ennek ellenére valahogyan mégis élvezetesen tudott előadni.
- És jó szervező volt. Ezért lehetett az egészségügyben is a management oszlopos tagja.
